Ahhoz hogy erre a kérdésre egyáltalán megpróbáljunk válaszolni, lépjünk vissza kettőt és tisztázzuk a fogalmakat.
Mi az az albérletkezelési szolgáltatás?
Az, hogy miből áll az albérletkezelési szolgáltatás pontosan minden esetben a felkeresett cégtől függ. Nagyjából arról van szó, hogy egy cég átvállalja a tulajdonos albérletkezeléssel kapcsolatos teendőit bizonyos díj ellenében.
Az albérletkezelő cégek főképp 6-8 éve, az Airbnb fellendülését követően jelentek meg a piacon. Amikor is sok ingtalan tulajdonos döntött úgy, hogy nagyobb hozam reményében hosszútávú kiadás helyett rövidtávúra váltanak.
Ki és mikor veszi igénybe?
Ezt a szolgáltatását gyakorlatilag bárki igénybe veheti, akinek van saját tulajdonú ingatlana, és szeretné megkímélni magát az ügyek kezelésétől. De az ilyen cégek ügyfélkörét Magyarországon nagyjából ebbe a négy csoportba lehet osztani:
- külföldiek, akiknek Magyarországon van befektetési célú ingatlana,
- magyarok, akik külföldre költöztek és hátra hagyták lakásukat, házukat,
- magyarok, akiknek a fizikai távolság miatt egyszerűbb egy cégen keresztül intézni az ügyeket,
- vagy olyanok, akik szívesebben bízzák ügyeiket profikra, ezzel megkímélve saját idejüket és energiájukat.
Milyen szolgáltatásokat kínálnak ezek a cégek?
Röviden: ez változó. Sokan vannak, akik már a legelején – a hirdetés feladása előtt – becsatlakoznak a folyamatba, de vannak olyanok is, akik csak a bérleti szerződés megkötését követően veszik át az ügyek kezelését.
Nagyvonalakban, ezekben az ügyekben szoktak eljárni az albérletkezelő cégek:
- lakásfelkészítés,
- bérlőfelkutatás,
- bérleti szerződéssel kapcsolatos tanácsadás,
- bérleti díj és vonatkozó költségek beszedése és számlák kiállítása,
- lakás állapotának rendszeres ellenőrzése,
- javítás és karbantartási munkák,
- lakásbiztosítással kapcsolatos ügyek kezelése,
- takarítás,
- közüzemi számlák fizetése,
- dokumentáció és jelentések havonta, negyedévente vagy félévente,
- felmerülő jogi ügyek kezelése.
Mennyibe kerül ez a szolgáltatás?
Ez megint szolgáltatástól függ, de általában a bérleti díj 10%-áért már elvállalják egy lakóingatlan ügyeinek kezelését a cégek.
Hogyan válasszunk jól?
Sajnos előfordulnak csalók és szélhámosok ebben az iparágban is. A cégválasztásnál ugyanazokat az elveket valljuk, mint a szakember választásnál. Kérjünk árajánlatot, kérjünk referenciát.
Mindezek látva ki-ki maga eldöntheti, hogy szeretne e élni ezzel a szolgáltatással.
Pozitívumként mindenképpen elmondható, hogy időt és energiát spórolhatunk meg magunknak, ha átadjuk az ügykezelést másnak. Azonban mérlegelnünk kell, hogy megéri-e nekünk a befektetett pénzt egy adott cég szolgáltatása.